11/27/2008

Diós sós tekercs


Tészta:
  • 6 tojás
  • 1 dl tej
  • 6 ek darált dió
  • 1 ek liszt
  • 1 sütőpor
Töltelék:
  • tejföl
  • 400 gr túró
  • 150 gr gépsonka
  • 8 csemegeuborka
  • 1 piros olajos paprika
A tojások sárgáját összekevered a tejjel, a darált dióval, a sütőporral elkevert liszttel és a sóval. A fehérjét kemény habbá vered, és hozzáforgatod az előző masszához. Sütőpapírral kibélelt tepsibe öntöd, és 200 C-ra előmelegített sütőben sütöd, amíg szép barnára nem sül. Egy konyharuhát benedvesítesz, ráborítod a tésztát, leveszed róla a sütőpapírt, és a konyharuha segítségével szorosan feltekered, hagyod hűlni. Most jön a töltelék. Felkockázod apróra a sonkát, a csemegeuborkát és a paprikát, hozzáadod a túrót, adsz hozzá egy pici sót, és jól elkevered. A tekercset "kibontod", vékonyan megkened a tejföllel, és egyenletesen elosztod rajta a tölteléket, úgy, hogy az egyik végén legyen 2-3 cm-nyi hely üresen hagyva. Az ezzel ellentétes oldalról feltekered az egészet, fóliába csomagolod, és mehet a hűtőbe. Ezután már csak szeletelni kell, és enni:)
P.S: Forrás:Dobra hrana, broj 13, 2008 novembar. Elég gyorsan elkészült, és isteni finom lett!:)A tölteléket persze lehet variálni, és a tejfölbe aki szereti, tehet egy kis majonézt is. Kívülről be lehet vonni krémsajttal, és díszíteni petrezselyemlevéllel, szeletelt zöldségekkel stb., de anélkül is nagyon szép:)

11/26/2008

Töltött paprika



Töltelék:
  • 500 gr darált hús
  • 1 bögre rizs
  • 1 fej hagyma apróra vágva
  • 1 sárgarépa lereszelve
  • 1 kk Vegeta
  • 0,5 kk bors
  • 0,5 kk pirospaprika
  • 1,5 ek olaj
  • 1,5 ek víz
  • 1 zacskó fasirt/töltött paprika fűszerkeverék
Rántás:
  • 2 ek liszt
  • 3 ek olaj
  • 1 kk Vegeta
  • 3-4 dl paradicsomlé
És még:
  • 10 paprika
  • petrezselyem
A töltelék hozzávalóit összekevered, a paprikákat megtisztítod, és megtöltöd. Szorosan helyezd őket egymás mellé egy lábasba, és öntsd rájuk annyi meleg vizet, hogy kb. 3/4-ig lepje el a paprikákat. Így főzd közepes lángon 40 percig. Most jön a rántás. Egy kiseb serpenyőben hevítsd fel az olajat, majd öntsd rá a lisztet, kevergesd, amíg aranyszínűre nem pirul. Ekkor vedd le a tűzről, öntsd rá a paradicsomlevet, add hozzá a Vegetát, keverd csomómentesre, és tedd vissza a tűzre, ésa főzd 15 percig, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor már csak a rántást hozzákevered a paprikákhoz, és hagyod még egy picit főni, sózd ízlés szerint, és add hozzá az apróra vágott petrezselymet is, és már kész is.



P.S: Ha kerek paprikát töltesz, nem ilyen hegyeset, mint én most, akkor a legjobb fejjel lefelé a lábasba állítani őket, és úgy főzni. Ha ez nem megoldható, akkor 1-1 szelet krumplival "lezárhatod" a paprikákat, így biztos nem jön ki a töltelék. A fűszerkeveréket, amit a töltelékhez használok, fel kell oldani 2 dl vízben, és egész sűrű masszává áll össze. Nem tudom, hogy Magyarországon lehet-e ilyet venni, igazából még nem is néztem, de az biztos, hogy fantasztikus találmány, mert ízre is isteni, plusz összefogja a tölteléket. Ennek hiányában mehet a töltelékbe 1 tojás is (és ízlés szerint plusz fűszerek), ha esetleg túl lazának tűnne. Mi a lébe nem szoktunk cukrot tenni, és nem készítjük sűrűre, mert így jobban szeretjük:)

11/25/2008

Töltött zsemle



  • 8 zsemle
  • 150 gr sonka felkockázva
  • 250 gr szeletelt gomba
  • 100 gr reszelt trapista sajt
  • 5 csemegeuborka
  • 0,5 köteg petrezselyem
  • 50 gr margarin
  • 2 dl tejföl
  • 2 tojás
  • fűszerkeverék
A zsemléknek vágd le a tetejét, és kanállal vájd ki a belsejüket. Közben pici margarinon párold puhára a gombát, add hozzá a felkockázott sonkát, majd levéve a tűzről keverd hozzá az apróra vágott petrezselymet.Add hozzá a reszelt sajtot és a felkockázott csemegeuborkát is, és forgasd össze a masszát.Sózd, fűszerezd. Egy tepsit bélelj ki sütőpapírral, majd helyezd rá a zsemléket. Belülről kend meg őket a maradék margarinnal, majd töltsd meg őket a gombás-sonkás-sajtos töltelékkel. Keverd el a tojásokat a tejföllel, és öntsd tele a zsemléket ezzel a masszával, majd mehet az egész a 150 C-ra előmelegített sütőbe, amíg a aranybarnára nem pirul.


P.S: Ez azért nagyon finom, mert kívülről a zsemle ropogós, belülről pedig puha marad a tölteléktől. Nekem 150C-on elég sokáig tartott, amíg a töltelék megsült, legközelebb picit magasabb hőfokon fogom készíteni.

11/23/2008

Tortellini paradicsommártással


  • 1 zacskó rikottás tortellini
  • 1 zacskó gombás tortellini
  • 3 ek olívaolaj
  • 3 bögre "Mutti" darabos paradicsomkonzerv
  • 1 dl tejszín
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 köteg friss petrezselyem apróra vágva
  • só, őrölt bors
  • origano
  • reszelt sajt
A tortellinit megfőzöd sós vízben, amihez adtál pár csepp olívaolajat. A hagymát apró kockákra vágod, üvegesre pirítod az olívaolajon, hozzáadod a darabos paradicsomkonzervet, a fűszereket, főzöd kb. 10 percig. Ekkor hozzáöntöd a tejszínt, még egyszer az egészet összemelegíted, és ezzel a mártás kész is. A tortellinit leszűröd, ráöntöd a mártást, és megszórod reszelt sajttal.
P.S: Carlos valamelyik nap hazaállított két zacskó tortellinivel, amit párban árultak, természetesen akciósan. Hát, a tortellini, mint olyan, nem nagy kulináris kihívás, hacsak nem akarod magad elkészíteni úgy teljes egészében. Egyszer biztosan nekiállok majd, ha nem tudok majd a sok szabadidőmmel mit kezdeni, de addig is összedobtam ezt a gyors mártást, amitől egy komplett kis kaja kerekedett ki a két zacskónyi tésztából:)

Sütőben sült zöldbab


  • 0,5 kg zöldbab
  • 2 fej vöröshagyma
  • 1 póréhagyma
  • 0,5 köteg petrezselyem
  • 3 tojás
  • 2 dl tejföl
  • fűszerkeverék
  • pár szelet bacon
  • pici olívaolaj
A zöldbabot, az apróra kockázott hagymát és a felkarikázott póréhaymát olívaolajon párold egy picit, majd öntsd át egy tűzálló tálba. A tojást és a tejfölt keverd össze, majd ízesítsd fűszerekkel, és öntsd a zöldbabos cuccra. Az egészet helyenként fedd be a bacon szeletekkel, és süsd szép pirosra 200 C-ra előmelegített sütőben.
P.S: Mivel közeleg a Karácsony, nekiláttam a hűtő tartalmát a minimumra redukálni, hogy legyen hely a Karácsonyra szánt kaják alapanyagainak. Ennek az akciónak lett az Anyutól kapott zöldbab is az áldozata, így készült el ez az "express" egytálétel:)

11/21/2008

Tiramisu praliné






  • 1 dl hideg nescaffe
  • 200 gr babapiskóta darálva
  • 200 gr mascarpone
  • 1 ek porcukor
  • 1 vaníliáscukor
  • 2 ek amaretto likőr
  • holland kakaópor a forgatáshoz
A piskótát daráld le, vagy használd a késes aprítógépet, az is tökéletes. A darált piskótát öntsd le a kávéval, és hagyd kb. 10-15 percet állni. A mascarpone-t keverd el a többi hozzávalóval a kakópor kivételével, majd keverd össze a piskótás és a mascarpones masszát. A masszából formálj golyókat, és hempergesd kakaóporba!

P.S: Eredeti recept itt. Nekem nem volt otthon Amaretto likőröm, viszont volt Anyu által készített isteni finom házi narancslikőröm (azt látjátok a fotón is:)))), így azt tettem bele. A mascarpones masszába még tettem fél kis üvegnyi Dr. Oetker vanília aromát. A recept egyébként tökéletes, 100 % tiramisu íz, levontam a konzekvenciákat, legközelebb alapjáraton megduplázom a mennyiségeket:)

11/18/2008

Pizza muffin



  • 4 tojás
  • 1 dl olaj
  • 0, 5 kk só
  • 0,5 kk origano
  • 1 dl paradicsompüré
  • 1 dl tej
  • 300 gr iszt
  • 1 sütőpor
  • 150 gr sonka felkockázva
  • 80 gr sajt
Az első 6 hozzávalót keverd össze egy tálban, majd egy külön edényben keverd el a lisztet a sütőporral, add hozzá a kockákzott/ vagy reszelt sajtot, a sonkát, majd keverd össze a két tál tartalmát. A muffinforma mélyedéseibe tegyél papírkosarakat, majd félig töltsd meg őket az elkészített masszával. 180 C-on süsd kb. 25 percig.

P.S: Ismét egy gyors muffin, finom, és puha marad. És tényleg pizza íze van. Én hámozott paradicsomkonzervet használtam, darabosat, Mutti a neve, és olasz. Szerintem ez a legeslegfinomabb, csupa csupa, 100% paradicsom. Ebből szoktam a tésztára való szószokat is készíteni. Szerintem nincs nála jobb:)

11/16/2008

Játsszunk! 7 dolog magamról

És most jöjjön egy kis "offtopic". A Süthetek, főzhetek blog tulajdonosnője játékra hívott, így kérésének most eleget teszek. Tetszik a játék, mert így jobban megismerjük egymást:) A játék lényege, hogy mesélj el 7 dolgot magadról, majd linkelj be 5 további blogert, akiről szeretnél többet megtudni. Őket a felkérésről üzenetben értesíts. Röviden ennyi, gondolom a játékszabályok úgyis mindenkinek ismerősek.


1. A Férjem


Picivel több, mint egy éve mentem hozzá a világ legcsodálatosabb emberéhez, akivel minden egyes napot ajándékként élek meg. Ő az én másik felem, és mérhetetlenül boldoggá tesz, hogy rátaláltam. Egyébként -ez titok- de Carlosnak szoktam hívni, mert tisztára úgy néz ki, mint Carlos Solis a Született feleségekből. Lásd itt.















2. A Családom

Nagyon fontosak nekem. Olyan családban nőttem fel, ahol mindig is nagyon nagy volt az összetartás, Anyu mindíg arra tanított, hogy a Család bástya, ahol minden egyes családtagnak biztonságban kell magát éreznie, és tudnia kell, hogy feltétel nélkül szeretik. Ezt az elvet én is a magaménak vallom. Apunak 2 öccse van, anyunak 1 nővére, mindenhol vannak gyerekek, így amikor "szűk családi összejövetel" van nálunk, akkor is vagyunk vagy huszan. Mindig jó a hangulat, sokat beszélgetünk, nevetünk, eszünk-iszunk, és leginkább olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család. És van egy öcsém is, aki 3 évvel fiatalabb nálam, és akit nagyon szeretek. Én is 3 gyereket szeretnék majd, mint a nagymamám.

3. Jó és rossz tulajdonságok

Alapvetően rossz tulajdonságom, hogy nem vagyok valami türelmes. Ez az az úgynevezett "adj Uram Teremtőm, de most azonnal" típus. Rossz tulajdonságom, hogy reggel üres gyomorra iszom a kávét. Ez abból adódik, hogy szeretek aludni, és reggelente gondjaim vannak a felkeléssel, így a reggelit általában lecserélem +15 percnyi alvásra. Jó tulajdonságom, hogy kitartó vagyok és ragaszkodó, és mindig megcsinálom azt, amit eltervezek.

4. Hobbi

Nagyon szeretek a konyhában sürgölődni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a sütés-főzéssel szerelem volt az első látásra, de mostanra már nagyon élvezem. Van egy csomó jó szakácskönyvem, és rengeteg de rengetek gasztro újságom különböző nyelveken. Befejeztem a zeneiskolát, így nagyon szeretek zongorázni is, bár még Anyuéknál maradt a pianinom, de a közeljövőben áthozzuk a saját lakásunkba, ugyanis Carlos is zongorázik. Ő persze azért nálam jóval ügyesebb, mert zenekarokban is játszott, és neki még a jazz improvizáció sem jelent különösebb gondot. 9 évig karatéztam is, és fekete öves 1 danos vagyok, ezen persze sokat szoktak mosolyogni, hogy a Shotokan és a zongora hogy fér meg egymás mellett, de én teljesen ki voltam békülve mindkettővel. A mozgás szeretetét azóta is megőriztem, így rendszeresen eljárok edzeni, vagy ha arra nem jut időm, akkor otthon tornázok, mert jól esik.

5. Barátok

Rengeteg sok barátunk van, akikkel összejárunk. A hét hét napjából 5-6 nap mindig van nálunk valaki, vagy mi megyünk valakihez. Amire külön büszke vagyok, hogy 3 babakori barátnőm is van, akikkel a mai napig töretlen a barátságunk, és akikre mindig számíthatok. És még itt van Julcsi és Jutka, akikkel az egyetemen barátkoztam össze, és Klaudia, akiket szintén nagyon-nagyon szeretek. Alapvetően igyekszem tartani a szabályt, hogy ugynannyi idő maradjon a munkára, a családra és a barátokra, és nem engedem, hogy egyik is domináljon a másik felett, mert nekem ez így tökéletes.

6. Irodalom,zene és film


A zenében szinte mindenevő vagyok, jöhet bármi, amitől jól érzem magam, a klasszikustól az ethno-ig. Eric Satie nagy kedvencem. Olvasni is nagyon szeretek, kedvenceim Marquez, Kundera, és Coelho, tehát inkább a modern irodalom felé hajlok. Ami a filmeket illeti, a Plazakban egyre nehezebben tudunk olyan filmet találni, amit szívesen megnéznénk, így gyakran kötünk ki a Grand Caféban, ahol művészfilmeket vetítenek. Igazából sokkal jobban szeretem az európai filmeket, mint az amerikaiakat.


7. Kaja

Nem szeretem a nehéz, zsíros ételeket, viszont rengeteg zöldséget és gyümölcsöt eszek. Nagyon szeretem a görög, az olasz és a szerb ételeket, és az édességeket. Igazából majdnem mindenevő vagyok, ez alól kivétel a kocsonya, a pacal és társai.

És most jön a dolog nehezebb része: nagyon nagy feladat lenne visszakeresnem, hogy kik azok, akik már részt vettek a játékban, hisz tudom, hogy sokan vagytok ilyenek, így én mindenkinek továbbadom a játék lehetőségét, aki még nem osztott meg velünk 7 dolgot magáról:)

Szeretettel:

Éva

Gyümölcsös piskótatorta




  • 400 gr babapiskóta
  • 4 kis dobozos tejföl
  • 250 gr porcukor
  • 0,5 kg eper
  • 5 db banán
  • 2 zacskó tejszínhab
A tejfölt kanállal keverd el a porcukorral. Egy tál aljára tegyél 1 réteg babapiskótát (jó szorosan), erre kenj egy réteget a tejfölös krémből, erre tegyél egy réteg epret és egy réteg karikára vágott banánt. Ismételd meg az egészet még 1x: piskóta, tejfölös cucc, eperés banán, majd az egészet vond be a tejszínhabbal.
P.S: Itt aludt nálam Julcsi barátnőm, karácsonyi ajándékgyártásba kezdtünk, ami mellett nem sok idő maradt a sütés-főzésre. De hát mégiscsak nem ebéd az ebéd egy jó kis desszert nélkül, így a reggeli kávé után 10 perc alatt gyorsan összedobtam ezt az isteni sütit. Voltak fenntartásaim a tejfölt illetően, viszont meglepő módon egyáltalán nem lehet érezni rajta, hogy van benne. Nagyon finom, könnyű desszert, megjegyzésként még annyi, hogy pár órát pihentetni kellett a hűtőben, amíg a babapiskóta puha nem lett a krémtől:) Isteni, máskor is fogom csinálni. Eredeti recept itt.

Töltött gomba rizzsel





  • 16 nagyobb fej gomba
  • 150 gr sonka
  • 1 natúr krémsajt
  • 4 ek tejföl
  • 1 csomó zöldhagyma
  • 150 gr reszelt trapista sajt
  • 1 bögre rizs
  • 1 leveskocka
  • pici olaj
  • 1 mexikói zölségkeverék (konzerv)
A gombát mosd meg, tisztíts meg, távolítsd el a szárát. A sonkát apróra kockázd fel, majd keverd el a krémsajt és a tejföl keverékével. Add hozzá a zöldhagymát is, amit előzőleg felkarikáztál. Egy nagyobb tepsit kenj ki olajjal, és helyezd rá a gombafejeket, majd mindegyikbe kanalazz a sonkás töltelékből. Mehet az egész a 200C-ra előmelegített sütőbe, kb. 10-15 percre. A tepsit vedd ki, és szórd meg reszelt sajttal a gombákat. Told vissza a sütőbe annyi időre, amíg a sajt szépen rá nem pirul a töltelékre. Közben pici olajat forrósíts fel, dobj rá 1 bögrényi riszt, és futtasd meg az olajon. Adj hozzá 3 bögre forró vizet, amiben előzőleg feloldottad a leveskockát. Hagy az egészet kb. 10 percig, hogy felforrjon, majd vedd le a tűzről, és hagyd lefedve, amíg a rizs magába nem szívja az összes folyadékot. Ekkor keverd hozzá a mexikói zöldségeket, és tálald a töltött gombával.

P.S: Ma nagytakarítás volt otthon, ablakmosás és társai, így nem tudtam valami hú de nagyon időigényeset készíteni, de szerettem volna mégis valami finomat. Ez "sült ki" belőle, nekünk ízlett:)

Joghurtos tökfőzelék




  • 1 kg gyalult tök
  • 1 vöröshagyma
  • 2 dl víz
  • pici olaj
  • 1 csokor kapor
  • 2 dl natúr joghurt
  • ecet
  • őrölt bors

Rántás:

  • 0,5 dl olaj
  • 1 ek liszt
Pici olajat forrósíts fel, dobd rá az apróra vágott hagymát, pirítsd üvegesre, majd dobd rá a tököt, öntsd fel a 2 dl vízzel, és párold egy picit. Sózd, borsozd, hagyd főni. Közben egy másik edényben melegítsd fel a rántáshoz az olajat, amikor már eléggé meleg, keverd hozzá a lisztet, picit pirítsd, amíg aranybarna nem lesz. Vedd le a tűzről, adj hozzá 2-3 ek vizet, és habverővel keverd csomómentesre. Ezt öntsd hozzá a tökhöz, kevergesd addig, amíg be nem sűrűsödik. Add hozzá a kaprot is. Vedd le az egészet a tűzről, keverd hozzá a joghurtot, sózd, borsozd és adj hozzá ecetet is (nekem erre a mennyiségre 1 ek ecet ment), és már kész is.
P.S: A recept a Fakanál oldaláról származik. A tökfőzelék is olyan, hogy vagy ki nem állhatod, vagy pedig nagyon szereted. Mi az útóbbiakhoz tartozunk, igaz, nem túl gyakran készítem, de amikor igen, akkor XXL mennyiségben, és az sem tart egy napnál tovább. Legjobban natúr sült karajjal szeretjük:)

11/13/2008

Karfiol pirított morzsával




  • 1 fej karfiol
  • 1 citrom leve
  • 5 ek zsemlemorzsa
  • olaj
  • bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 dl joghurt
  • 50 gr majonéz
  • metélőhagyma
A karfiolt mosd meg, szedd rózsáira, és főzd 10 percig forró, sós vízben, amihez hozzákeverted a citromlét is. Közben pici olajon pirítsd meg a zsemlemorzsát, add hozzá a préselt fokhagymát, és jól keverd el. A karfiolt szűrd le, és a rózsákat forgasd zsemlemorzsába. Az egészet locsold meg a joghurt-majonéz keverékével, amibe tettél egy kis apróra vágott metélőhagymát is.
P.S: Nekem sajnos most nem volt itthon metélőhagymám, pedig biztosan nagyon jól ment volna az öntethez, de így is nagyon finom volt, el is fogyott mind egy szempillantás alatt:)

11/09/2008

Kókuszos pudingos kockák




  • 9 dl tej
  • 6 dl víz
  • 6 ek gríz
  • 1 vaníliáspuding
  • 1 csokipuding
  • 1 erdei gyümölcsös puding
  • 15 ek cukor
  • 100 gr kókuszreszelék
Mindegyik pudingot külön-külön főzd meg 3 deci tejjel, 2 deci vízzel, 5 kanál cukorral és 2 kanál grízzel. Egy 15x25 cm-s tepsit vízzel öblíts ki, erre első rétegként kerüljön a vaníliás puding. Erre ha egy picit már kihűlt, kerüljön második rétegként a csokipuding, majd legvégül az erdei gyümölcsös puding. Ha a rétegek teljesen kihűltek, akkor az egészet borítsd ki a tepsiből, úgy, hogy a vaníliapudingos réteg kerüljön legfelülre. Az egészet vágd egyenletes nagyságú kockákra, és minden kockát forgass kókuszreszelékbe, és már kész is!
P.S: Én egyenesen a tepsiből vágtam a kockákat. Egy részéből kockák készültek, a másik részéből szíveket szaggattam, és úgy forgattam a kókuszba:)

Csirkemell besamellel és nokedlivel




  • 600 gr csirkemell
  • 2 ek olívaolaj
  • Vegeta mediteran
  • 400 gr konzerv gomba
Besamel mártáshoz:
  • 20 gr vaj
  • 1 ek liszt
  • 1,5 dl tej
  • 1 citrom leve
  • szerecsendió
A nokedlihez:
  • 200 gr liszt
  • 2 tojás
  • 1 dl tej
A csirkemellet vágd csíkokra, sózd, vegetázd, és süsd meg az olívaolajon. Az olvasztott vajhoz keverd hozzá a lisztet, picit pirítsd, majd add hozzá a tejet, a citromlét és a szerecsendiót, főzd, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor keverd hozzá a gombát (Ha friss gombát használd, párold meg előtte, és úgy keverd a besamelhez).A nokedlihez először a felvert tojásokhoz add hozzá a tejet és a sót, majd apránként add hozzá a lisztet, amíg kompakt masszát nem kapsz. Kanállal szaggass a masszából nokedliket, és főzd forró vízben, amíg a víz felszínére nem úsznak. A csirkemellet és a nokedlit öntsd le az elkészített gombás besamellel, és tálalható is!
P.S: Forrás: Kuhinjica2008/18, okt-nov. Én most a besamelhez nem adtam citromot, hanem maradtam a hagyományos szerecsendió-só ízesítésnél. A nokedlihez picivel kevesebb liszt is elég volt, mint amennyit a recept ír, a besamelből pedig a mennyiség elbírja a dupla adagot. Az eredeti mennyiségből nekem a gombára volt elég, így a nokedlit már tejfölösen csináltam:)



Corn flakeses málnatorta


Alap:
  • 200 gr corn flakes / kukoricapehely/
  • 200 gr csoki
  • 100 gr margarin
Málnakrém:
  • 0,5 l joghurt
  • 2 zacskó zselatin /20 gr/
  • 100 gr cukor
  • 500 gr málna
Tetejére:
  • 2 zacskó tejszínhab
A corn flakes-et törd össze, a margarint a csokival együtt olvaszd fel, és keverd hozzá a corn flakes-hez. Egy kapcsos tortaforma alját kend meg vajjal, és erre egyenletesen oszd szét a corn flakes-es csokis masszát. A joghurtból vegyél el 5-6 ek-nyit, abban keverd el a zselatint, a maradék joghurtot pedig melegítsd fel. Ha felmelegedett, add hozzá a zselatinos joghurtot.Hagyd egy picit hűlni, majd keverd hozzá a cukrot és a málnát. A málnakrémet öntsd a corn flakes-es alapra, és hagyd megszilárdulni. Tejszínhabbal díszítve tálald.

P.S: Forrás: Kuhinjica, 2008/14. Maj-Jun. Nagyon gyors és könnyű desszert. Eddig nem sok mindent készítettem zselatinnal, és egy picit mindig is idegenkedtem tőle, de rá kellett jönnöm, hogy nagyon jó kis találmány:)Ez a málnakrém olyan finom, hogy más tortákhoz is fogom használni:)

11/07/2008

Sós őzgerinc


  • 6 tojás
  • 1 tejföl
  • 250 gr sonka
  • 150 gr trapista sajt
  • 150 gr piros savanyú paprika
  • 250 gr liszt
  • 1 sütőpor
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 dl olaj
  • 1,5 kk só

A tojásokat mixerrel összekevered, hozzáadod az olajat, majd a tejfölt. A sonkát, paprikát és a sajtot felkockázod, belekevered a masszába, majd hozzáadod az aprított petrezselymet, sót és a sütőporral elkevert lisztet is. 180 C-ra előmelegített sütőben sütöd 2 db őzgerincformában. Ennyi:)

P.S. A felkockázott hozzávalók természetesen variálhatók (mehet bele kukorica, gomba, zöldborsó, csemegeuborka, olajos paprika, olívabogyó, szárított paradicsom, szóval bármi, amit szerettek), a lényeg, hogy az össz súlyuk 550 gr legyen:) Sokszor szoktuk készíteni, főleg ha vendégeket várunk, mert ránézésre is szép, és az íze is finom:)Nem szokott belőle maradni:)

11/02/2008

Salata galija



  • 4 sárgarépa
  • 3 nagyobb krumpli
  • 6 csemegeuborka
  • 1 dl majonéz
  • 2 dl tejföl
  • 100 gr fekete mag nélküli olívabogyó
  • 0,5 csomó petrezselyem
  • bors
  • fűszerkeverék
  • 150 gr tonhal konzerv (elhagyható)
A krumplit és a sárgarépát megfőzöd, majd nagy lukú reszelőn lereszeled a krumplit, a sárgarépát és a csemegeuborkát is. Az olívabogyót karikákra vágod, a petrezselymet pedig felaprítod. Összekevered a krumplit, a sárgarépát, csemegeuborkát, az olívabogyót, a fűszereket és a tonhalat, majd összeforgatod a tejföl és a majonéz keverékével. Behűtöd, és tálalható is.

P.S: Forrás: Dobra hrana, 2008/12, október. Az eredeti recept 2 dl majonézt és 1 dl tejfölt ír, de én megfordítottam az arányokat, mert így jobban szeretjük. A saláta ízre picit emlékeztet az oroszsalátára, de mégis más az olívabogyó és a tonhal miatt. Imádom az ilyen salátákat, mert nagyon jól mennek a húsokhoz, és egyszerre akár 3-4 fajtát is el lehet készíteni rövid idő alatt:)

Cukkinis-gombás rakottas



  • 2 cukkini
  • 300 gr szeletelt konzerv gomba
  • 1 tejföl
  • 3 dl tej
  • 3 tojás
  • 100 gr zsemlemorzsa
  • 1 kk vegeta
  • pici vaj
A cukkinit megmosod, hosszában felszeleteled. Egy tűzálló tálat kikensz vajjal, ráteszed a cukkini szeleteket, megsózod, erre kensz egy réteg tejfölt, erre kerülnek a gombaszeletek. A tojásokat, tejet és a zsemlemorzsát összekevered, hozzáadod a vegetát, és a felét a gombára kened, egyenletesen elosztva. Mégegyszer az egészet megismételed: cukkini-só-tejföl-gomba-zsemlemorzsás cucc, és beteszed a sütőbe, 200C-on sütöd, amíg szép aranybarna nem lesz.
P.S: Forrás: "Kuvati srcem" főzőműsor. Nagyon gyors vega vacsora, a zsemlemorzsa miatt nagyon szépen szeletelhető:)